Emlődaganat

2014.11.21.

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Van egy 9 éves ivartalanított nőstény házimacskám. Ez év februárban felfedeztünk az emlőjében egy kemény dudort. Futás volt az állatorvoshoz, aki megállapította, daganat. Ezt műtét követte, daganatot eltávolították a bal hátsó emlőből. Szeptemberben újabb kemény csomót fedeztünk fel, újra orvos megint műtét, most szövettant is csináltatott a doktor. A szövetten eredménye: simplex carcinoma, a nyirokcsomó darabban reaktív hyperplasia megfigyelhető metatasis jelei nélkül. Ekkor a doktorunk elmondta, hogy az utolsó emlőkben semmit nem hagyott mindent eltávolított, a tüdejére kell figyelni és a hátsó lábak hajlataira mert oda áttétes lehet. Pár napja a műtét helyén megint egy csomót fedeztünk fel, a mai napon negállapították, hogy újra daganat. Az lenne a kérdésem, hogy a cicámnak mik az esélyei, műthető-e harmadszorra, és ha nem volt áttét és mindent eltávolítottak onnan, hogyan lehet ott újra daganat? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: egy kétségbe esett gazdi

Kedves Gazdi!

Így már árnyaltabb a kép: ezek szerint a cica ivartalanított, viszont az első két műtét után nem került az összes emlő eltávolításra, illetve a műtét helyén újult ki a daganat. Az, hogy sor kerülhet-e egy újabb, lehetőleg az összes emlőt és környéki, úgynevezett “őrszem nyirokcsomót” érintő műtétről, a cica általános egészségi állapota határozza meg. Ezt vérkép, vérlabor, hasi ultrahang viszgálat, röntgen, vagy áttét kereső, modern 3D-képalkotó eljárásokkal is fel lehet deríteni. Előfordulhat, hogy kiegészítő kezelésre is szükség lesz, ha ezután is kiújulna. Remélem minden rendben fog menn és még hosszú évekig örülhetnek majd egymásnak!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993